Ha először jársz oldalunkon, akkor kifejezetten ajánljuk a „Módszertan” fejléc bejegyzését, amelyből gyorsan megértheted, hogy mi a célunk cikkeinkkel, illetve mit értünk az olyan kifejezések alatt, mint „támadáspontok”, illetve „kulcsmomentumok”.
Mérkőzés
Diósgyőr vs. Ferencváros
DVTK Stadion, 2016. 10. 29. 17:30
Mérkőzés szempontjából kiemelt adatok
- A Ferencváros idegenben nyújtott teljesítménye kifejezetten gyenge (1. és 6. ábrák), emiatt nem a mérkőzés egyértelmű esélyesei.
- A Diósgyőr hazai pályán nyújtott teljesítménye érdemben jobb, mint az idegenbeli. (6. ábra)
- A Diósgyőr védekezésben és támadásban is sokat fejlődött a bajnokság során, de a védelmük továbbra is a leggyengébb a 13 forduló adatai alapján.(4. ábra, a támadójátékot szimbolizáló zöld trendvonal pozitív, a piros (védekezés) negatív)
- A Diósgyőr második félidei támadójátéka sokkal veszélyesebb, mint az első félidei. (11. ábra)
Mi kell a Diósgyőr sikeréhez?
- Az a küzdeni tudás, ami az előző két mérkőzésen jellemezte őket, hiszen a mutatott játékban – a Fradi egyébként nem túl acélos idegenben nyújtott teljesítményei dacára is – várhatóan a zöld-fehérek lesznek fölényben.
- Az a fajta gyilkos helyzetkihasználást, amit a jobb meccseiken láttunk tőlük. A miskolciak erénye volt több mérkőzésükön is, hogy gyakran a semmiből kerültek ellenfeleik kapui elé, és egyből eredményesek is voltak.
- Hogy a Fradi támadójátéka olyan legyen a meccsen, amilyen idegenben szokott lenni.
Mi kell a Ferencváros sikeréhez?
- Hogy csökkenjen a szakadék a hazai pályán és attól távol mutatott támadójátékuk között. A Fradi helyzetkihasználása az egyik legrosszabb a bajnokságban, ezért átlagon felüli helyzetet kellene kidolgozniuk.
- Hogy a két csatáruk jobbik arcát mutassa. Ha ez megtörténik, a zöld-fehéreknek aligha kell aggódniuk, hiszen Böde és Djuricin együtt már 13 gólos a szezonban. (Ami csak 1 góllal kevesebb, mint amennyit a Gyirmót és az MTK együtt szerzett eddig. :)
- Hogy jó állapotban legyen a búcsúmeccsen a miskolci pálya. A DVTK stadion idén meglehetősen rossz minőségű talaja lassítja majd a játékot, ami nem a Fradinak kedvez, kérdés, hogy a két hét alatt mennyit javult a pálya.
- Hogy végre ne kapjanak olyan elképesztően sok gólt. A Fradi a második legkevesebb helyzetet engedélyezi ellenfeleinek (3. ábra), mégis holtversenyben a 4. legtöbb gólt kapják (1. ábra).
Bajnoki tabella és fontosabb adatok:
1. ábra
Támadójáték hatékonysága:
2. ábra
Védelmek hatékonysága:
3. ábra
Csapatok fordulónként mutatott teljesítménye:
4. ábra
5. ábra
6. ábra
Kulcsjátékosok:
7. ábra
8. ábra
Támadójáték összehasonlítása:
9. ábra
10. ábra
11. ábra
12. ábra
Játékelemek összehasonlító adatai:
13. ábra
14. ábra
15. ábra
16. ábra
17. ábra
A Facebookon használt borítókép az amigeleken.hu-ról származik.
Források:
A táblázatokban és ábrákban saját adataink szerepelnek.
A bajnokság összes mérkőzését a köztévé médiatárán keresztül láttuk (mediaklikk.hu).
A csapatlogók az MLSZ honlapjáról származnak (mlsz.hu).