NB1Felvezető

NB1Felvezető

Erősorrend az 5. forduló után

2016. augusztus 17. - Elemzo1

1.

A Vasas elleni vereség ellenére egyértelmű a Fradi első helye ranglistánkon, hiszen a támadáspontok szerint a legjobb támadójáték és a legjobb védelem is az övék az első ötödik forduló után. A 11 rúgott góljuk a legtöbb a bajnokságban, az 5 kapott viszont átlagos, ahhoz képest tehát, hogy a legkevesebb lehetőséget engedik ellenfeleik számára a gólszerzésre, indokolatlanul sok gólt kapnak. További negatívumként hozható fel, hogy a két idegenben játszott meccsükön messze az otthon megszokottnál fantáziátlanabb játékot mutattak, amit a Honvéd ellen még megúsztak, azonban Pakson már két pontba került. Mindezekkel együtt is a Ferencváros a bajnokság legerősebb csapata jelen pillanatban, de sokkal kevésbé meggyőző, mint az előző szezonban.

 

Ferencváros

2.

A Videoton második helyezését elsősorban nem a jelenlegi forma, hanem a hosszú távú várakozásaink indokolják. Játékoskeretük – a Fradiéval együtt – egyértelműen kiemelkedik a magyar mezőnyből, az új szakmai stáb vezetése alatt pedig egyelőre meglehetősen ingadózóan bár, de fejlődik a csapat által mutatott játék is. A fehérváriak teljesítményét tovább javítja a kettős terhelés megszűnése, illetve az, hogy a kezdeti erőteljes rotáció után Henning Berg megtalálni látszik a kezdőcsapat magját. A támadáspontok alapján a második legtöbb veszélyt jelentik az ellenfél kapujára, míg védekezésük a negyedik legjobb.

 

Videoton

3.

A középmezőny eleje roppant sűrűnek tűnik, az Újpest, a Haladás, a Honvéd és a Debrecen eddigi teljesítménye között nincs jelentős különbség, így a következő hetekben várhatóan gyakran helyezéseik enyhe módosításaira kényszerülünk. Az Újpest 3. helye elsősorban a támadáspontok alapján mért második legjobb védelmi teljesítményüknek, illetve annak köszönhető, hogy az 5 meccsükből 4-szer is veszélyesebbek voltak az ellenfél kapujára, mint ellenfelük. A negyedik legtöbb lehetőséget alakították ki eddig, alig elmaradva az ebben a mutatóban harmadik Haladástól. Várakozásaink szerint hátráltatni fogja az újpestieket, hogy az Illovszky Rudolf Stadion talaja a legrosszabb minőségű a bajnokságban, ami nem kedvez a kreatív, sok passzal operáló csapatnak.

 

Újpest

4.

Az idei nagy éve lehet a Budapest Honvédnak, amely mintha kezdene összeérni olasz mestere kezei alatt. Nem feltétlen mutat érdemben jobb játékok a kispesti csapat, mint az előző évben, de rendelkeznek azzal, amivel az NB1-es csapatok közül nagyon kevés: egy jó formában lévő csatárral. Eppel Mártonnak részben szerencséje van, hogy a társak futószalagon dolgozzák ki a tizenegyeseket, de ő maga is rengeteg lehetőséget teremt, nem véletlen, hogy a Honvéd kulcsjátékosainak táblázatán magasan első a télen megszerzett támadó. A támadójáték kapcsán a fiatal Koszta Márkot emelnénk még ki, aki kifejezetten kreatívan futballozott az első 5 fordulóban. Mindemellett a fővárosiak roppant szervezett védekezést mutatnak be hétről hétre, nem véletlen kapták a legkevesebb gólt (3) idáig a bajnokságban, a védekezésben nyújtott teljesítményüket a 3. legjobbra mértük az eddigiek alapján. Támadójátékukat egyelőre a középmezőnyben helyeznénk el, a 9 rúgott góljuk, illetve Eppel Márton formája azonban azt ígéri, hogy nem lesz gondjuk a gólszerzéssel a későbbiekben sem.

 

Honvéd

5.

A Szombathelyiek nem mondhatják túl szerencsésnek magukat, hogy a Groupama Arénában kellett kezdjék a szezont, ahol nem sok bíztatót ígért teljesítményük, de legalább letudták az egyik legnehezebb fellépésüket, azóta pedig folyamatosan mutatnak egyre meggyőzőbb formát.  A második és harmadik fordulóban már fölényben futballoztak, de sem a Mezőkövesd, sem a Honvéd ellen nem sikerült győzelemre váltaniuk a több lehetőségüket. Az MTK és a Diósgyőr ellen viszont magabiztos győzelmeket arattak, mindkét mérkőzésben a legbiztatóbb az első rúgott góljuk után mutatott teljesítmény volt, a passzjátékról nem lemondva, folyamatosan veszélyesek maradtak az ellenfél kapujára, ami mindkétszer a különbség növeléséhez vezetett. Ez valami olyan volt a szombathelyiektől, amit az előző évben nem láthattunk tőlük, ráadásul – meglepetésre – nem is az új szerzemények, azaz Ars és Overgoor voltak a siker kovácsai (hiszen jórészt pályán sem voltak a győzelmekkor), hanem elsősorban Williams, Halmosi, Rácz és Németh. Ha stabilan képes ezen a szinten játszani a Haladás, akkor folyamatosan számolni kell velük az élmezőnyben, amit az is indokol, hogy miután tavaly alig maradtak le a negyedik helyről, a nyáron jelentős erősítések is történtek a keretben (Overgoor, Ars, Calvente). Támadójátékukat a harmadik, védelmüket a nyolcadik legjobbra mértük, mindkettőnél érdemes figyelembe venni a relatíve kis minta miatt, hogy a legjobban támadó és védekező Ferencvárossal már találkoztak.

 

Haladás

6.

A Debrecen hosszú távú teljesítményét talán a legnehezebb megbecsülni jelenleg, hiszen öt forduló alatt három edző is irányította a csapatot, amely meglehetősen ingadozóan teljesített ez alatt. Pontrendszerünk alapján az 5. legjobb támadójáték, és mindössze a 10. legjobb védelmi teljesítmény az övék, mindezt ráadásul úgy érték el, hogy mindkét feljutó csapattal találkoztak már. Több lehetőséget alakított ki a Debrecen az MTK ellen, mint ellenfele, mégis a Loki örülhetett végül jobban az egy pontnak. Kevés a kreativitás a piros-fehérekben, ráadásul Takács Tamás sérülése sem a legjobbkor jött, igaz, a sérültek többsége viszont felépült a 6. forduló, így a hírek szerint Holman Dávid is, akire igencsak szükségük lesz a debrecenieknek.

 

Debrecen

7.

Meglepő lehet a Vasas hetedik helye ranglistánkon, hiszen az angyalföldiek vezetik 5 forduló után a tabellát, de ez az erősorrend a csapatok hosszú távú teljesítményét igyekszik előrevetíteni, az pedig szerintünk a Vasas esetében korántsem lesz ilyen kiemelkedő. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy Vaskó Tamás ilyen ütemben fejelgeti a gólokat, illetve, hogy ennyiszer jönnek ki jól az angyalföldiek a mérkőzések döntő momentumaiból, bár a győzelmek nem múlnak el nyomtalanul, láthatólag egyre nagyobb önbizalommal lépnek pályára, ami pozitívan hat a teljesítményükre. Az öt mérkőzésükből négyet nyertek, a támadáspontok szerint két győzelem, két vereség és egy döntetlen reálisabb lett volna. Támadójátékuk a hatodik legjobb pontrendszerünk szerint, míg védekezésük csak a hetedik, ráadásul annak ellenére állnak így ezekben a mutatókban, hogy – mint többször jeleztük – mindeddig valószínűleg a hosszú távú átlaguknál sikeresebbek voltak pontrúgásokból, Marco Djuricinnek pedig szobrot, de legalábbis emléktáblát állíthatnának kihagyott ziccerei iránt érzett hálából.

 

Vasas

8.

Öt forduló alatt mindössze egy gólt sikerült gyömöszölnie a fővárosiaknak, ami miatt 5 forduló után a bajnoki tabella utolsó lépcsőfokán osztoznak az újonc Gyirmóttal. A nyolcadik helyüket a ranglistánkon a középmezőnyhöz tartozó védelmi teljesítményükkel, a holtversenyben 3. legkevesebb kapott góljukkal (5), illetve az egy góljuk ellenére 8. legjobb támadójátékukkal érdemelték ki. Meg lennénk lepve, ha az MTK nem indulna el lassacskán a középmezőny felé, a Gyirmót, a Diósgyőr és a Mezőkövesd legalábbis egyértelműen gyengébb teljesítményt mutatott 5 forduló alatt, annak ellenére, hogy a kövesdiek elvitték a győzelmet az MTK aktuális, dunaújvárosi otthonából. Az MTK kapcsán további erőtartalékok rejlenek a sérültek visszatérésében, a szezonban még pályára sem léphetett még Myke Ramos, aki az előző szezonban a fővárosiak egyik fő kreativitásforrása volt.

 

MTK

9.

A tavalyi szezon legnagyobb részét a felsőházban töltő paksiak számára kiábrándítóan indult az idény, öt meccsből egyet sem tudtak megnyerni, így öt forduló után az MTK és a Gyirmót mellett ők a harmadik nyeretlen csapat. A harmadik leggyengébb támadójáték az övék, ezen nem segít sokat, hogy a védekezésük a támadáspontok alapján gyenge közepesre értékelhető. Rövid időszakokban szervezett és kreatív labdarúgást mutattak, a Ferencváros ellen időnként fölényben is futballoztak. Az előző szezon tavaszán mutatott teljesítményüket nyújtották eddig, ha sikerül visszatérni az őszihez, akkor jelentősen feljebb léphet a Paks.

 

Paks

10.

Majdnem sikerült a kilencedik helyet elcsípnie az újoncnak ranglistánkon, de a harmadik leggyengébb védekezésben mutatott teljesítményük miatt végül nem tehettük magasabbra a borsodiakat. Van egy győzelmük, illetve öt pontjuk, mindkettő több, mint amit a Paks fel tud mutatni, mégis több fantáziát látunk egyelőre a Paksban, amely döntetlent tudott elérni a Ferencváros és a Videoton ellen is. Pontrendszerünk szerint negyedik leggyengébb a támadójátékuk, amely roppant esetleges, láthatólag nagy hangsúlyt helyeznek a kontrákra és a rögzített szituációkra, de egyelőre meglehetősen ingadozó hatékonysággal sikerül azokat kivitelezni. Szintén komoly probléma, hogy eszköztelennek tűnnek, ha hátrányba kerülnek, a Videoton ellen majdnem 90 percet futballoztak gólhátrányban, de igazi veszélyt soha nem jelentettek a fehérváriak kapujára. Egyelőre mentség a kövesdiek számára az összeszokatlanság, könnyen el tudjuk képzelni, hogy az ő teljesítményük javul majd a legtöbbet a bajnokság előrehaladtával.

 

Mezőkövesd

11.

Négy csapatot is megelőz a táblázaton a Diósgyőr, nálunk mégis a tizenegyedik helyre elég csak a teljesítményük. Az első két forduló hátrányból elért győzelmeit követően 3 meccs alatt 12 kapott gól következett, amin az sem szépít sokat, hogy a miskolciak legalább már letudtak egy látogatást az üllői úton. Pontrendszerünk szerint a védelmük a leggyengébb a mezőnyben, nem véletlen tehát, hogy a legtöbb gólt kapták az öt forduló alatt. Ami talán ennél is ijesztőbb lehet a miskolciak számára, hogy támadójátékukat a második leggyengébb méréseink szerint. Öt olyan csapat is akad, amelyik kevesebb gólt szerzett, mint a DVTK, de csupán egy (Gyirmót), amelyik kevesebb helyzetet alakított ki. Bognár István góljai szemet gyönyörködtetőek voltak ugyan, de inkább látszottak egyéni csúcsteljesítménynek, mint a csapatjáték gyümölcseinek. A Honvéd és a Haladás elleni mérkőzéseken gyakran úgy tűnt, felállt védelem ellen semmilyen veszélyt nem jelentenek a kapura. Optimizmusra adhat okot ugyanakkor, hogy csupán egy meccsen maradtak rúgott gól nélkül, illetve, hogy az új szerzemények közül Daushvili és Vela is ígéretesnek tűnik.

 

Diósgyőr

12.

A Gyirmót utolsó helye a legstabilabb ranglistánkon, amit akár elég lehetne annyival indokolni, hogy a 3 rúgott mellé 13-at gyűjtöttek 5 meccs alatt. A támadáspontok szerint messze övék a leggyengébb támadójáték, ezt annak ellenére is fenntartjuk, hogy nem az övék a legkevesebb szerzett gól (MTK). A győriek támadójátéka ráadásul javuló tendenciát sem mutat, a negyedik fordulóban mélypontra jutottak a Videoton ellen, a fehérváriakkal szemben elért 18 támadáspontjuk a legrosszabb, amit a bajnokságban eddig lejátszott 30 mérkőzésen mértünk. Egyelőre látványosan hiányzik a minőség a Gyirmóti csapatból, ami a másodosztályban bajnoki címet ért, az úgy tűnik, hogy a bent maradásra sem elég az NB1-ben, nem véletlen, hogy a másik feljutó gyakorlatilag lecserélte kezdőcsapatát a nyáron. A legpozitívabb, amit elmondhatunk ranglistánk utolsó helyezettjéről, hogy a védelme – pontrendszerünk szerint – csupán a második leggyengébb, ebben a kategóriában a Diósgyőr egyelőre verhetetlen.

 

Gyirmót

A bejegyzés trackback címe:

https://nb1felvezeto.blog.hu/api/trackback/id/tr310416418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása